Teszt: Lexus IS 220d - 2007

Így néz ki egy japán autó

Az Ede - ő bújik meg az idétlen "társa" szócska mögött a Dr. Deák és társa ügyvédi iroda feliratban -, miután megvettem, két hónapig rajtam köszörülte a nyelvét. Szerinte az IS nem elég reprezentatív. Esetleg ha nő vezeti. Egy férfinak nem elég nagy, egyébként is kevés benne a hely hátul. Azt is mondta, hogy ezzel az erővel akár Accordot is vehettem volna, műszakilag legalább olyan jó az is, több hely van a második sorban, és még hasonlít is egy kicsit a Lexusra.

hirdetés

Szerintem meg vegyen Accordot, akinek három anyja van. Több a hely hátul? Ki a fenét érdekel? Az ember úgysem üldögél hátul a saját autójában. Meg aztán az egy Honda. Egy japán Volkswagen. Jó, de én többre vágytam. Egész életemben mindig többre vágytam, hát akkor mi a frászkarikáért ne vegyem meg a Lexust. Sznob vagyok? Lehet. Biztos. Egy kicsit biztosan. Hát aztán, vannak ennél komolyabb problémáim is.

Egyébként teszteltük is az IS 220d-t, íme:

Szerettük a régit, pedig sokminden szólt ellene. Szűk volt, mint Merlini koporsója, a kisebbik, kétliteres benzinessel gyenge is (de a 300-as azért elég jól ment), meg aztán olyan gyenge minőségű anyagokat használtak benne, amilyeneket tán még a Corollában sem mertek volna elsütni egy rosszabb napon. Nem ette meg reggelire egyik fő ellenfelét, a 3-as BMW-t, az Audi A4-et, a Mercedes C osztályt, a Volvo S60-at, de talán még a Saab 9-3-at sem. De a futómű, a váltó félálomban is agyonverte a 3-as BMW-ét, a motor libabőröztetően simogatott, surrogott, sivított, mindezt persze használattól függően. Az ember úgy érezte magát az IS-ben, mintha heroin helyett kokóhoz nyúlt volna - érzékszervei felpörögtek, egybenőtt a kezelőszervekkel, szinte az ujjbegyeivel érezte az utat. Meg aztán kombinált műszer gyanánt ott volt a gyönyörű, óriási Breitling karóra a műszerfalba építve. Az abszolút IS-védjegy.

Ez a mostani valóban tágasabb - bár közel nem eléggé, főleg hátul -, az anyagok tényleg jobbak, mint a régi IS-ben vagy akár bármelyik új Toyotában - és ez nem kis dicséret -, az extrák színvonala és mennyisége pedig végre eléri az európai riválisok szintjét. Meg persze úgy általában csendesebb is lett - egy kitétellel, ez mindjárt jön -, a forma végképp csinos. De elvették tőlünk a Breitlinget, az általában véve finom rugózás a városi utak keresztbordáin meglehetősen sprőd (színesítés: voltam a tesztautóval szörnyű minőségű, köves földúton, és leesett az állam, annyira nem éreztünk semmi rázkódást az utastérben - gyulavitéz), a váltó pedig precíz, de annyira azért nem pontos, mint a korábbi IS-é. És egy újabb veszteség: a Világ Legvagányabb Váltógombja sincs már többé (tudják, a fényes, hideg alumíniumgolyó), helyette fogdoshatunk valami unalmas, felhúzható galléros műanyagbelű bőrdarabot. Igaz, az úttartásnál álmodni sem lehet jobbat - olyan. Ezen a vonalon mindenki elmehet a búsba, meg még egy kicsivel meszebb.

A legnagyobb csalódás azonban a motor, amely - horribile dictu - a Lexusok között a világon először négyhengeres. Megegyezik az Avensis 2.2 D-CAT 177 lóerősével, ami abszolút tiszta üzemű, a sok lóhoz képest alig eszik, de a sokhengeres moraj - ami illene egy luxuskocsiba - azért hiányzik.. Ráadásul az IS-ben az alsó fokozatok áttételezése meglehetősen hosszú, így jön létre az a furcsa helyzet, hogy a bumfordi, nagy darab Avensisben, sőt a medveszerű Corolla Versóban is brutálisnak tűnik ez a motor, a szálkásan sportos, atletikus kinézetű IS 220d-ben viszont , ha nem húzatjuk, csak kellemesen erős. A benzines IS 250 azért jobb. A régi IS 300 pedig szerethetőbb. De a mostani már így is ott van a szeren, retteghetnek a régi ellenfelek.

- csikós -

Az Ede véleményére egyébként régóta szarok. Különben is, ha olyan nagy király, miért nem vett LS-t, miért egy GS-ből vigyorog rám minden reggel azzal az idióta, bárgyú mosolyával? Ettől a környezettudatos álszent hibrid baromságtól meg a falra mászom. Majd pont az a néhány istenverte sznob fogja megmenteni a földet! Hánynom kell.

Hátul nem túl nagy, főleg a fejtérrel vannak gondok

Edével jól működünk együtt, ha munkáról van szó, de a kapcsolatunk már rég nem olyan, mint az egyetemi évek alatt volt. Miután summa cum laude leállamvizsgázott, Ede sikert sikerre halmozott. Amatőr squashbajnok lett, két gyermek szerető és nem utolsó sorban gazdag édesapja, még a lakógyűléseken is szívesen látott vendég; én meg... rászoktam a heroinra. Ede vagy nagyon tapintatos, vagy tényleg akkora barom, hogy az egészből nem vesz észre semmit. Közel húszéves barátságunk ellenére sem beszéltünk erről soha. Általában azt gondolom, a második verzió igaz.

Amikor az ikrek születtek, én már keményen rajta voltam. Fiatal, menő ügyvéd, tele pénzzel, a felesége várandós. Ki gondolta volna. Senki. Még én sem. Aztán pikkpakk úgy rászoktam a nyalcsira, mintha sosem éltem volna nélküle. Azok voltak csak a szép idők. Minden jó volt. Még okádni is szerettem. De mostanában... úgy tűnik, a világnak nincs szüksége heroinista ügyvédekre. Vagy nekem nincs szükségem a világra. Az ördög tudja. Majd megkérdem. Egyszer úgyis találkozni fogunk, efelől nincs kétségem.

Madártávlatból nem látszik, ahogy az ügyvéd úr éppen beszúrja a heroint

Régen minden olyan egyszerű volt. A Felhő - így nevezi magát az a barom, akitől a barnát veszem - korrekt adagokat adott, és mindig megengedte, hogy nála lőjem be magam. Nincs is annál jobb, mint mikor egy becsületesen végigdolgozott nap után az ügyvéd úr - ezen a tituluson a mai napig röhögnöm kell - leveszi sok százezres Boss zakóját, gondosan eligazgatja a széken, majd feltűri az inge ujját, és gyönyörködik a látványban, ahogy a tű utat váj magának a papírrá vékonyodott bőrön át az érbe, és az aranysárga folyadék a fecskendőből a vénájába ömlik. Az ezt követő néhány óra meg kárpótolja az ügyvéd urat minden szarért, ami valaha is történt, és azért is, ami csak ezután fog.

De a Felhő mostanában teljesen kivan. Ma már örülök, ha egy nagy pakettből egyszer rendesen be tudom lőni magam, és egy ideje már azt sem engedi meg, hogy nála szúrjak. Ma kegyes hangulatban volt, úgyhogy elkészíthettem egy adagot, itt van betöltve a fecsiben, de nem hagyta, hogy beadjam magamnak, pedig látta rajtam a rohadék, milyen beteg vagyok. Egész nap dolgoztam, mint a barom, egyik hülye ügyfél a másikat érte, alig hittem el, hogy fél tízkor végre fölállhatok attól a kurva íróasztaltól, amit azóta szívből gyűlölök, amióta először megláttam. Az Ede a megkérdezésem nélkül vásárolta meg.

Gusztusos formák és színek, bár a bézs hamar koszolódik

Egy piros lámpányi idő pont elég lesz. Ez úgyis sokára szokott váltani. Sötét is van, a Lexus is tökéletes álca, kinek jutna eszébe. Ügyvéd úr, kérem tűrje fel az ingujját, a fogával húzza le a kupakot a fecskendőről és lője be magát, de azonnal. Meglátja, rögtön jobban lesz. Ezek az utolsó gondolataim, meg hogy a Felhő szerint ez most valami olyan, de olyan szép anyag, hogy áldani fogom a nevét, míg élek. Ha egyáltalán élek még, miután betoltam.

Amikor magamhoz térek, a lámpa zölden világít. Egy perce állok itt, vagy órák óta? Fogalmam sincs. Azt sem tudom, hol vagyok pontosan. Lassan összerakom a képet, de mire rájövök, mi a helyzet, már mellém is áll két köcsög rendőr. Villognak kéken, bután, ellenszenvesen, és mutatják, hogy álljak félre. Na, bassza meg! Pont ez hiányzott. Mindegy, a magamfajtával úgysem mernek kikezdeni ezek a kis senkiházi férgek.

Leparkolok. Résnyire lehúzom az ablakot, kiadom az irataimat. Kifejezetten jó érzés, hogy a két bunkó ázik-fázik a hideg esős éjszakában, amíg én a fűtött bőrülésben élvezem az automata klíma által precízen belőtt 22,5 fokos meleget. A Mark Levinson hifiből olyan minőségben bújik elő a zene, amilyenről ez a két seggfej nem is álmodott soha. Most nézi a nevemet. Mindjárt megkérdezi, milyen orvos vagyok. Már az is nagy dolog, ha egy ilyen magabiztosan tud olvasni, nem várhatjuk el tőlük, hogy azt is tudják, nem csak orvosok neve előtt állhat a két fontoskodó betű.

A sportosan ívelő tető miatt lett kevesebb a fejtér hátul

A hátsó lámpa nem is agresszív,
már-már vad

- Hová, hová, doktor úr?
- Nem vagyok orvos, ügyvéd vagyok, és éppen megyek haza. Hajtós napom volt.

Most úgy tesz, mint aki gondolkodik, de mivel tudom, hogy erre képtelen, biztos vagyok benne, hogy már nyertem is; csak az időt húzza. Beszart, amikor meghallotta az ügyvéd szót. Fogalmuk sincs a jogról, jó, ha a nevüket meg tudják jegyezni. Jól van, mindjárt mehetek haza. Vár Rita, várnak az ikrek, de legfőképp lapul még egy pakett a zakóm zsebében.

- Fáradtnak tűnik az ügyvéd úr. Tudja, hogy elaludt a lámpánál? Vagy fél óráig figyeltük. Menjen haza, pihenje ki magát. Jó éjt!

Mormolok valami köszönésfélét, miközben fapofával elteszem a papírjaimat, de belül harsányan röhögök, pedig igazán nem szokásom. Ezek a barmok fél órán keresztül nézték, hogy valaki alszik a kocsijában egy piros lámpánál egy többsávos út kereszteződésében, és csak azután jöttek ide? Mi a jó francon gondolkozhattak eddig? Édes jó istenem, és ezek ügyelnek a rendre! Marha nagy biztonságban vagyunk, hahaha.

Egy perccel később már el is felejtem az egészet. Gurulok hazafelé, élvezem a tökéletes megsemmisülést, amit az IS ad. Csend van, béke és nyugalom. Nem is vágyom többre. Az autóm és én sokban hasonlítunk. Például nincs lelkünk. Igaz, neki nem is volt, nekem meg igen, csak réges-régen odaadtam valami Belzebub nevű alaknak. Alkalomadtán majd benézek hozzá, kíváncsi vagyok, mi lett vele. Nem mintha szükségem lenne lélekre. Nekem csak heroinra van szükségem. Vagy morfiumra, esetleg ópiumra, mákteára, vagy depridolra, ha végképp nincs más. Az ikrek egy ideig még motiváltak, de ma már felidézni sem tudom, milyen érzés volt.

A műszeregység is nyugalmat sugároz

Nem tudom, meddig húzhatom még. Szedek vitaminokat, próbálok vigyázni a testemre, vagyis arra a testszerű dologra, ami még maradt egykor oly atlétikus vázamból, de napról napra épülök le. Ez van, nem bánom. Én választottam. Még lelkiismeretfurdalásom sincs. A családom jól él, megkapnak mindent. Ha már nem leszek, akkor is lesz bőven elég pénzük, hogy boldoguljanak. Rita majd talál magának valakit. Lehet, hogy összeáll az Edével, bánom is én. A gyerekek meg majd megszokják. Egyébként sem lehet kijelenteni, hogy egy gyereknek rosszabb apa nélkül felnőni, mint egy heroinista apa mellett.

Mindjárt hazaérek. Asszem belövöm magam még lefekvés előtt. Igaz, akkor reggel kileszek, de legfeljebb majd felzavarom azt a barom Felhőt még mielőtt bemegyek az irodába. Ugatni fog, de leszarom. Szörny lettem. Már csak egy dologra vágyom, a heroinon kívül persze. Azt szeretném, hogy a halálom, ami várhatóan nem is lesz nagyon soká, olyan békés, olyan nyugodt és tökéletes legyen, amilyen az autókázás az IS 220d-vel. Tökéletes nyugalomban szeretnék megválni a világtól, ami, amióta az eszemet tudom, semmi mást nem akar, csak engem kivetni magából. Talán már ma este sikerül neki...