Beck LM 800: szupersportkocsi Svájcból
2007.01.15. 23:04
Bécsben mutatták be a kis svájci cég első típusát, amely a szikár funkcionalitás jegyében született. Az LM800 nem igazán szép, főleg ha vetélytársaihoz, a Lamborghini, Ferrari és Pagani legdrágább típusaihoz hasonlítjuk, viszont igen hatékonynak látszik.
Előretolt, cseppforma kabinja és rövid orra kétségtelenül kedvező aerodinamikai tulajdonságokkal ruházza fel, 2,04 méteres szélessége, 0,95 méteres magassága és hatalmas tengelytávja pedig alacsony súlypontot és kivételes kanyarstabilitást sejtet. Ráadásul a versenypályára termett ijesztő négykerekű karbonszálas műanyag, alumínium és titán alkatrészekből készült, így sofőrrel és üzemanyaggal sem nyom többet 900 kilogrammnál.
Nem csoda, ha a hátsó tengely elé épített, 4,2 literes, 650 lóerős és 900 Nm csúcsnyomatékú turbófeltöltős V8-as tollpiheként repíti az LM800-ast. Az autó három másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s sebességet, 7 másodperccel a start után pedig már 200-zal száguldhat. A számítások szerint a végsebessége is bőven meghaladja a 350 km/h-t, így a Beck kevés igazi versenytársra számíthat a közutakon.
A csúcstechnikának persze borsos az ára: az alapmodell 465 ezer euróba, azaz átszámítva mintegy 117 millió forintba kerül, és ez még csak az alapkivitel. A Beck 1200 lóerős motort és egyéni igényekre szabott felszereltséget ígér a közeljövőre, így az autó arculatára költhető összeg felső határa nyilván sokkal magasabban húzódik.
|